2. fejezet - Bedrogozva

Azt hiszem, itt van a második rész. :) Remélem, tetszeni fog.

„- Héj! Mit művelsz? - Kiáltotta egy ismerős hang, amit nem igazán voltam képes beazonosítani, olyan régen hallottam már. Azonban nem is izgatott. Sem én, sem a velem küzdő fiú nem foglalkozott vele.

- Elegem van, érted? - Zokogtam még egyszer megütve. - Azt ígérted, leszoksz, és lám, mi lett a vége!

- Kérlek, hallgass meg! - Húzott magához. Ujjait az övembe csúsztatta, majd egy erőszakos csók kíséretében megpróbálta lehúzni rólam.

- Ne, Adrian! - Löktem el magamtól. Viszont ezután hamar a földön kötöttem ki. Aki nemrég belépett az Intézet túl messze lévő bejárati ajtaján, az most ideért, és megragadta Adrian ingét. Adrian lábai elemelkedtek a talajtól, majd térde az őt megragadó fiú bordájában kötött ki. Én ijedtemben felsikoltottam.

A két fiú a földön henteregve verekedett, míg én egyre messzebb húztam magam a talajon. Nem sokkal később megpróbáltam felállni, de egyből vissza is hasaltam, amint meghallottam az ablaküvegek csörömpölését.

A sírásomtól pedig szinte meg sem hallottam, valaki közeledik felém. Az illető megragadta a hajamat, és úgy akart felráncigálni a földről. Biztos voltam benne, Adrian az. Hiába próbáltam szabadulni tőle, nem ment.

- Engedd el! - Parancsolta neki a másik fiú, majd nekiugrott. Ettől Adrian taszított rajtam egyet, így én a falnak támasztott fadeszkáknak estem, amik a nemrég befejezett felújításból maradtak még itt.

A verekedők felé fordítottam a fejem, hogy lássam, mi történik. A srác, aki nemrég ért ide, Adriant épp a falhoz szorította. Felsője gyakorlatilag cafatokban lógott rajta, és ebből feltételeztem, ő eshetett neki az ablaknak. Láttam, háta tele van elég mélynek tűnő sebekkel. A vér látványától valamiért megremegtem, és összeszorítottam a szemem. Pedig eddig még soha nem volt ezzel problémám.

Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, valaki a vállamhoz ért, én pedig úgy ugrottam tőle arrébb, mintha áram rázott volna meg.

- Sss! Semmi baj! - Próbált csitítani, vállamra téve kezét. - Nem bántalak. Bennem bízhatsz!

- Utálom! Utálom Adriant! Gyűlölöm! - Üvöltöttem, miközben ő felemelt a földről. - GYŰLÖLÖM!

- Tudom. - Súgta gyengéden a fülembe. - Tudom...”

- ANTHONY! - Kiáltottam ismét utána, noha biztos voltam benne, úgysem hallja, bárhol is van.

A pólóm véres szélét gyűrögetve indultam végig a hosszú folyosón. Az imént még élesebben beugrott, mi is történt előző este pontosan, és rájöttem, Anthony-nak köszönhetek sok mindent. Ha ő nem jön, ki tudja mi lett volna... Ugyan tisztában vagyok vele, Anthony nem fog nagyon örülni, ha hálálkodni kezdek neki, de egy régi vágyam az, hogy egyszer úgyis zavarba fogom hozni valamivel...

- Kérdeztem valamit! - Sziszegte valaki az egyik ajtó mögött, miután én is ott kanyarodtam el, ahol az imént Anthony. Hallgatózni kezdtem. Igaz, nem szép dolog, de túl kíváncsi voltam.

- Én meg nem válaszoltam. - Vágott vissza a másik.

- Ha még egyszer ekkora veszélynek teszed ki Kimie-t, esküszöm, nem állok jót magamért! - Fenyegetőzött, miközben próbálta lehalkítani a hangját sikertelenül. Fülemet az ajtóra tapasztottam, hogy jobban hallhassam, miről beszélnek odabent.

- Miért? Mit csináltam? - Háborodott fel.

- Még kérdezed? - Őrjöngött. Ekkor rájöttem, Anthony az, és Adriannel „beszélget”. - Elvitted szórakozni, bedrogoztad, majd otthagytad egy olyan helyen egyedül, ahol csak úgy hemzsegnek a te fajtádból. Kimie még csak meg sem tudta volna védeni magát, ha úgy döntenek a haverjaid, hogy kiszívják a vérét! És tegyük fel... Tegyük fel, mondjuk mégis! Ha meg tudja védeni magát, akkor is mi a garancia arra, hogy nem adagoltad túl?!

- De... - Ellenkezett Adrian.

- Igen, hallottam az előző pár barátnődről. Mind csúnyán végezték, nem igaz? És miért? Mert drogot adtál nekik. Ha Kimie is úgy végezte volna... - Ezután egy hatalmasat csaphatott valamire, ami eltört. Éreztem, nagyon dühös. - Szerencsére túlélte ezt az éjszakát, de akkor kapott tőled még valamit... Rajtakapott téged egy másik lánnyal! Szóval megértem, ha rohadtul ki van rád bukva, mert egyáltalán nem érdemelte ezt meg!

- Ha ennyire aggódsz, a te drága Kimie-dért, akkor kérlek, mondd meg neki, mennyire bele vagy zúgva, aztán meg menjetek szobára, vagy mit tudom én! Nem érdekel! Engem meg hagyj békén! Világos?

Ekkor ijedten húzódtam hátrébb, és rogytam le a fal mellé. Kezemet a szám elé kaptam, mielőtt felsikoltottam volna a megdöbbenéstől. Egyszerre több dolog is kavargott a gondolataim között, amitől nem igazán tudtam magamhoz térni. Szédelegve dőltem neki a falnak.

Adrian ezt komolyan úgy gondolta, jó poén felültetni engem? Neki ez egyáltalán nem volt komoly? Ezt nem akartam elhinni. És akkor még ott volt Anthony... Még soha senki nem szólított Kimie-nek. Mindig Kimberly voltam, vagy nemes egyszerűséggel Kim. De Kimie soha...

Vajon Adrian komolyan gondolta, amit mondott, hogy Anthony belém van zúgva, vagy megint viccelt? Kezdtem úgy érezni, lassan semmit sem értek.

- Kim? - Térített magamhoz egy srác hangja. - Jól vagy? - Letérdelt mellém a fekete hajú, kék szemű fiú, és kíváncsian nézett rám. Erik volt az.

- Igen. Én csak... Én... Én rosszul lettem, és... - Dadogtam zavartan, remélve, nem veszi észre, hogy hazudok.

- Gyere! - Megragadta a kezem, majd lassan, támogatva kísért vissza abba a szobába, ahonnan jöttem.

Ott leültetett a kanapéra, majd idehúzott egy széket, és velem szemben foglalt helyet. Közelebb húzódott, majd két tenyere közé fogta az arcomat. Alaposan megnézte a szememet, az arcomat, a karomon lévő vágásokat.

- Anthony elmondta, mi történt. - Dőlt hátra, elengedve engem. - Jobb lenne, ha inkább ágyban maradnál egy kis ideig. Szerintem valami jó erőset kaphattál tegnap este... Ha gondolod, szólhatok Magnusnak...

- Ööö... Nem szükséges. - Ráztam meg a fejem. Ezután magam köré fontam a karjaim, és kibámultam az ablakon, amin keresztül semmit nem láttam a kék égen kívül. Folyton Anthony és Adrian beszélgetése járt a fejemben.

Mi van akkor, ha csak képzeltem az egész beszélgetést? Mi van, ha még mindig a drog hatása alatt voltam, és ezért hallucináltam mindenféléről? Ez egy logikus válasz lenne…

- Rendben. - Sóhajtotta. - Örülök, hogy láttalak. Később még benézek. - Rám terített egy takarót, aztán távozott. Nem sokkal később elaludhattam.