8. fejezet - Éjszaka

Végül kicsit előbb hozom a következő fejezetet, mert most kerültem géphez, és ki tudja, mikor fogok legközelebb idejutni... :D Ráadásul van egy FANTASZTIKUS hírem! Előbb megyek haza nyaralásból, így jövő héten szerdán nem hozok újabb fejezetet, hanem majd csak csütörtökön vagy pénteken, és még egy továbbit a hétvége alatt. Azutáni héten pedig már rendesen hozom a heti kettőt, ahogy a szavazással el is döntöttétek. :D Addig is jó olvasást! :D

Na, persze! Meg tudom csinálni!? Hogy lehettem ekkora hülye? Miért kellett ebbe belemennem? Miért pont ezt a feszültség levezetést találta ki Erik? Semmi értelme… Én nem vagyok Árnyvadász. Miért menne ez nekem? Már vagy ötvenedszerre estem le, ráadásul csak én lehettem olya béna, hogy sokszor még így sem a matracra estem, hanem a talajra. De hogy tudtam ezt megcsinálni? Egyáltalán miért másztam mindig vissza? Esküszöm, ez már tisztára olyan, mint amikor valaki kényszeresen akarja bebizonyítani, képes dolgokra. Lehet, velem is ez történik? Kizárt, hogy…
És abban a pillanatban ismét leestem. Lélekben már felkészültem rá, ismét a padlón fogok kikötni, ám valahogy mégis sikerült a matracon landolnom. Átfordultam a hátamra, és a plafont bámultam. Vajon Erik komolyan gondolta, hogy elvisszük innen a matracokat, vagy csak megpróbált szívatni? Lehet, akkor jobban menne ez az egész, mert jobban félnék attól, hogy leesek?

Ez a gondolat szöget ütött a fejemben. Gyorsan felpattantam, és elkezdtem arrébb rugdosni a meglehetősen nehéz tárgyakat. Mikor meggyőződtem róla, egyet sem hagytam ott, ismét felmásztam. Honnan lett hirtelen ennyi erőm? Valamiért egyáltalán nem voltam fáradt. Pedig magamat ismerve normális esetben már rég belehaltam volna ebbe, nem?

Lassan lépkedve vágtam neki újra az útnak. Nem néztem le, nehogy megzavarjon bármi is. Csak a célra összpontosítottam, ami egyre közelebb került. Legszívesebben ujjongtam volna, amikor az utolsó pár lépést is sikeresen tettem meg. Vajon tényleg bevált az ötletem, vagy csak annyit csináltam ezt, hogy meglett a gyümölcse? Ki tudja…

Még párszor végigmentem rajta. Csak egyszer-kétszer estem le majdnem, viszont akkor meg valahogy sikerült visszahúznom magam a kötélre. Leugrani ugyan egyszerűbb lett volna, de mégis… Örültem, hogy képes vagyok megcsinálni.

Úgy gondoltam, talán lassan szólnom kéne Eriknek, viszont a telefonomra pillantva – ami majdnem éjfélt mutatott - meg kellett állapítanom, nagy valószínűséggel alszik. Így utoljára elindultam, és úgy terveztem, ha elérek a végére, mára befejeztem, és majd holnap folytatom.

Azonban félúton járhattam, amikor nyílt az ajtó. Ez megzavart engem. Egyensúlyomat elvesztve leestem. Megkapaszkodni sem volt esélyem. Mielőtt leértem volna a földre, valaki elkapott.

- Vigyázhatnál jobban is. – Állított talpra. Amint felnéztem rá, még akkor sem igazán jutott el a tudatomig, Erik van itt. – Hova lettek a…?

- Hát… Izé… Igazából arrébb tettem őket. Így jobban ment… - Magyarázkodtam.

- És hogy megy? – Kíváncsiskodott, miközben leültünk, és egy bögrét nyomott a kezembe, amiben forró tea volt.

- Azt hiszem, elég jól. – Mosolyogtam jókedvűen, ezután pedig izgatottan kérdeztem. – Megmutassam?

- Ha szeretnéd… - Nevetett. Szinte biztos voltam benne, arra gondolt, valahogy sejtette, hogy a végén még meg fogom kedvelni ezt az egészet.

- Ügyes vagy. – Nézett rám elismerően Erik, amint ismét a talajon voltam.

- Mi lesz a következő? – Kíváncsiskodtam izgatottan.

- A következő? – Csodálkozott el.

- Igen. Azt hiszem, eléggé tetszik ez a kiképzősdi… - Feleltem a nyakába ugorva, megölelve.

- Mi lenne, ha ezt holnapra találnám ki, addig meg pihennénk egy kicsit? – Javasolta.

Elmentem zuhanyozni, azután egy törülközőt magam köré csavarva álltam meg a szekrény előtt, hogy keressek valami pizsamát a sötétben. Passz, miért nem kapcsoltam villanyt. Végül nagy nehezen megtaláltam a rózsaszín-, világoskék-, fehér kockás nadrágot, és a pink színű ujjatlan felsőt.

Alighogy felhúztam, ijedten ugrottam egyet az ablakfelőli motoszkálás miatt. Lassan odamerészkedtem. Először még féltem kinézni rajta, mert fogalmam sem volt, mit fogok látni, majd megtettem az utolsó lépést. Az ablak sarkából kémleltem, mi történhet, azonban semmit nem láttam. Nagy levegőt véve kinyitottam, és kinéztem rajta.

Ahogy körbepillantottam, semmit nem láttam, viszont továbbra is úgy hangzott, mintha valaki felfelé, vagy lefelé mászna a ház falán. Amint fölnéztem, egy alakot véltem felfedezni, aki épp eltűnt a tetőn. Elképzelésem sem volt, ki lehet az, vagy mit akarhat. Az is lehet, csak képzelődtem. Mi van, ha csak egy macska volt? Ahhoz meg elég nagynak tűnt…

Elindultam a tető felé, hátha megbizonyosodom róla, valóban képzelődtem. Elég fura volt ennek az épületnek a teteje, mert néhány helyen lapos, máshol dőlt volt, de pár olyan is volt, amik inkább toronyra hasonlított. Én az egyik lapos részre másztam fel.

A szél hidegen fújt. Mellkasom előtt összefontam karjaimat, azonban így sem lett semmivel se melegebb. Körbenéztem, és akkor megláttam az árnyat az egyik tornyos részen. Párszor azt hittem, le fogok esni, de szerencsére nem így történt.

Odaértem. Ahogy sejtettem, nem találtam semmit, vagy senkit. Megfordultam, hogy visszainduljak, ám ekkor valaki hihetetlen sebességgel szaladt át valamennyi részén a háztetőnek. A döbbenettől meredten álltam egyhelyben, míg ő el nem tűnt azon az ajtón keresztül, amin én feljöttem. Én is igyekeztem vissza, csakhogy rá kellett jönnöm, akárhogy próbálom kinyitni az ajtót, nem fog sikerülni. Belülről be volt zárva.

Átmentem az egyik dőlt részre, amiről sejtettem, az edzőterem teteje lehet az. Azért erre jöttem, mert úgy emlékeztem, az egyik tetőablak nyitva maradt. Ez így is volt, csakhogy gyakorlatilag beestem rajta. Mondjuk pont meg tudtam kapaszkodni az egyik oszlopban, és úgy másztam le. Mikor földet értem, elképzelésem nem volt, merre kéne mennem.

A teremből kilépve végigmentem a sötét folyosókon. Füleltem, azonban egyre jobban kezdtem meggyőzni magam, csak képzelődtem. Viszont akkor mi magyarázza meg a zárt ajtót a tetőn? Talán teljesen becsavarodok, vagy ki tudja?

És ha Adrian műveli ezt az egészet? Elvégre szinte azt mondta, bosszút áll, amiért kidobtam. Nem, csaknem tenné ilyen hamar…

- Mizu, Kim? – Kérdezte egy férfihang a hátam mögül, amikor befordultam egy másik folyosóra. Ijedtemben megfordultam, és sikeresen elestem a saját lábamban. Az idegen közelebb jött, míg én egyre messzebb toltam magam a hideg talajon.

- Ki vagy? – Néztem rá rémülten, noha ő ezt nem láthatta.

Nehezen talpra álltam, majd rohanni kezdtem. Ő elkapott, és nekinyomott a falnak. Sikoltva akartam elmenekülni tőle. Valahogy sikerült ágyékon térdelnem, így ő elengedett, én pedig tovább rohantam segítségért kiabálva.

Az egyik lépcsőn szaladtam lefelé, viszont ő gyorsabb volt nálam, mert a korlátokon átugrálva jött le. Neki meg olyan szempontból is könnyebb dolga volt, csak engem kellett követnie, viszont én nem tudtam merre kell menni ebben a valóságos útvesztőben.

Egy ideig még „kergetőztünk”, ám nagyon hamar zsákutcában kötöttünk ki. Rémülten, továbbra is sikoltozva néztem hátra. Utolért.

- Hova, hova? – Érdeklődött fölényesen, mialatt én folyamatosan azt néztem, merre tudnék tovább menekülni. Sajnos csak egy megoldást találtam. – Látod, nem tudsz semerre elmenekülni…

- Dehogynem! – Azzal nagy lendületet vettem, és az ablakot vállammal kitörve ugrottam ki rajta.