6. fejezet - Agyrém

Bocsi, hogy késtem, de nyaralni voltam. A következő egy hónap pedig meglehetősen zűrös lesz... Az biztos, hogy szerdán tudom hozni a következő részt, utána pedig csak KÉT HÉT MÚLVA lesz újra, szintén SZERDÁN. Aztán még ezután is egyszer vagy kétszer így lesz, de augusztus végétől úgy néz ki, már tudom rendesen hozni a frisset, hetente kétszer. Remélem, nem gond. :D

Egy ideig még Anthony-hoz simulva zokogtam. Nem igazán tudtam uralkodni az érzelmeimen. Egyszerűen mindent kiadtam magamból, amit mostanában visszafojtottam.

- Tévedtem. – Motyogtam, mikor már megnyugodtam valamennyire.

- Miben? – Kérdezte döbbenten.

- Veled kapcsolatban… Változtál… - Ahogy ezt kimondtam, láttam, őt is sikerült megdöbbentenem. Mintha valami teljesen másra számított volna. – Nem is kicsit…

Anthony már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, vagy inkább ellenkezzen, de abban a pillanatban Erik rontott be az ajtón.

- Anthony, jó lenne, ha végre felkelnél, és hajlandó lennél átvánszorogni a… - Kiabálta hadarva, ám végül felfogta, mit lát, és elhallgatott.

Kínos csend telepedett közénk. Én nem mertem ránézni, mert tisztában voltam vele, mit gondol, ezért valamiért még közelebb húzódtam Anthony-hoz, aki védelmezőn fonta körém karjait.

- Még valamit? – Érdeklődött Anthony olyan hangon, amiből az derült ki, örülne, ha Erik elmenne, és ismét kettesben hagyna minket.

- Öhm… Semmi. Felejtsd el! Elnézést! – Azzal kihátrált a szobából, és becsukta az ajtót.

- Ezt lehet, hogy tisztázni kéne vele… - Kezdtem bele, de Anthony számra csúsztatta mutatóujját, hogy elhallgattasson.

- Szerintem most játszunk az én szabályaim szerint. – Javasolta kaján mosollyal az arcán. – Hadd higgye, amit hisz… Majd egyszer megmondom neki az igazat…

- Vagy nem… - Tettem hozzá, miután belenéztem a szemébe, és megállapítottam, esze ágában sincs elmondani Erik-nek, mi valójában nem feküdtünk le, mint ahogy azt gondolja.

- Még az is lehet… - Vont vállat nevetve. – Végül is… - Tűnődött el azután. – Van némi valóságalapja a dolognak…

Keze végigsimított a hátamon, majd a karomon. Én csak feküdtem vele szemben. Egyszerűen nem tudtam mozdulni a meglepetéstől. Nem sokkal később megfogta egyik kezemet, és az arcához húzta. Eszem ágában sem volt ellenkezni. Nem tudom, miért.

Akkor hirtelen mindkét kezével megragadta arcomat, és követelőzőn megcsókolt. Nem voltam képes hova tenni a dolgot. Egyszerűen nem értettem, miért. Anthony mindig is távolságtartó volt velem, most pedig… Elég beszívnom, meg részegnek lennem, és máris megmutatja, mit érez valójában? Ez érdekes…

És akkor, magam sem tudom, miért, elhúzódtam. Mellkasára téve kezemet toltam el magamtól. Felkeltem, és már készültem átmenni a saját szobámba, mikor csuklómat megragadva fordított vissza. Hátamat a falnak támasztotta, és testével szegezett oda.

- Kérlek, maradj! – Súgta, aztán ismét csókolni kezdett.

- Anthony, ne! – Kértem két csók között, ám ő nem foglalkozott velem. Felemelt, aztán végigdöntött az ágyon. – Légy szí’! – A melltartóm csatjával kezdett szórakozni, viszont akkor betelt a pohár, és annyi erőt gyűjtöttem, hogy arrébb lökjem, valamint felpofozzam.

- Mi a baj? – Nézett rám csodálkozva, de azért sem lett volna hajlandó elengedni. Továbbra is fejem két oldalán tenyerelve figyelt rám.

- A hatalmas egód a baj, az! – Néztem rá keményen. – Tegnap este még nem akartad kihasználnia helyzetet, de ma már nagyon is örülnél neki! – Sírtam. – Vagy nincs igazam?

- De, és nagyon sajnálom! Nem tudom, mi ütött belém. – Gurult le rólam, majd mellettem fekve folytatta. – Talán jobb lenne, ha ezt elfelejtenénk. Mit szólsz?

- Nem. – Ráztam a fejem, mire ő kérdőn nézett rám. – Nem akarom… Te jó ég! Anthony…

Nem fejeztem be, amit elkezdtem. Sírva rohantam ki a szobából, át az enyémbe. Kulccsal bezártam az ajtót, levetettem magam az ágyra, és párnámba temettem az arcomat. Néhány pillanattal később kopogás hallatszott.

- Kimie, kérlek! Hadd menjek be! Beszéljük meg a dolgot! – Mondta fojtott hangon.

- Tűnj el! – Kiabáltam ki. – Nem akarlak látni! – Noha nagyon is akartam. Egyszerűen olyan helyesnek tartottam – még az Árnyvadászok között is -, hogy legszívesebben a nap nagy részében őt nézegettem volna, de akkor is…

Megpróbáltam valamennyire összeszedni magam – sikertelenül -, és elmentem zuhanyozni. Forró vizet engedtem magamra, ami valósággal égette a bőrömet. Eközben hallottam, Anthony tovább próbálkozik, viszont nem figyeltem, miket mond. Csak Erik rosszalló hangjára lettem figyelmes. Elzártam a csapot, azután egy törülközőt magam köré csavarva mentem vissza a hálóba, ahol az ajtó másik oldalán a két srác beszélgetett.

- Anthony, te egy nagy hülye vagy! – Jelentette ki Erik. – Hogy teheted ezt Kimie-vel? Ő nem egy egyéjszakás kaland! Nem ezt érdemli…

- Tudom, Erik, de… Elcsesztem, érted? – Csapott az öklével a falra.

- Szinte mindent helyre lehet hozni… - Felelte végül Erik. – Ha szép lassan is, de megoldható.

- Kösz a napi bölcsességet! – Horkant fel gúnyolódva Anthony. – Majd gondolok rá, amikor… - Ekkor már felhúztam egy pólót és egy farmert, így kinyitottam az ajtót a fiúk meglepetésére.

- Először is, Erik! Én nem is egy kaland voltam. Semmi nem történt köztünk! Igen, félreérthető volt a helyzet, de esküszöm neked, semmi nem volt. Másodszor pedig... – Itt elakadtam egy pillanatra, aztán amint átgondoltam a dolgot, mást kezdtem mondani. – Sétáljunk, Anthony, és beszélgessünk!